A Hold kioltja mécsesét,
és úgy dúdolja énekét.
Mint sárga labda felrepül,
kék felhő-hintaágyra ül.
A régi égi tintató
legyen most lágyan altató,
ringassa csillagéjjelen,
sugárkaszáló réteken.
A gyöngyfüzéres nyár-Tejút
mélyén lapuljon szótlanul,
s ha hintó lesz a Gönc-szekér,
a Föld árnyéka Holdat ér.
Nézd, este halvány fénykaréj
se látszik s nem kerül babér
az égi kiflifejre – most
bámulnak mind a csillagok.
A kerek zsömle szótlanul,
ha égre újra felgurul,
hogy egyszer kifli volt – fogyó,
nem emlékszik már Holdanyó.
(foto és video | handras.hu)
