„Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?” – írja Arany János a Toldiban. Lám: a magyar nyelv szerint nemcsak a szitakötő repül, meg a lepkék, madarak – vagyis a szárnyas állatok –, hanem még a súlyos malomkő is, ha jól elhajítják. Repül a magasba lendített hinta, repül a sebesen száguldó szánkó, és még az idő is repül, amikor nagyon jól érezzük magunkat.
Növényi részek is repülnek. Például száll a levegőben a virágok pora. Viszi a szél. Miért nem esik le a virágpor a földre? Mert nagyon könnyű. Olyan könnyű – bár a levegőnél nehezebb! –, hogy még egy kis légmozgás ereje is elegendő, hogy felkapja és vigye. (A malomkövet csak egy hurrikán tudná felkapni.)
Nagy jelentősége van annak, hogy a pollent könnyen viszi a szél. A szélporozta növények virágporát ugyanis nem a nektárért „betérő” rovar viszi át egyik virágról a másikra, hanem a szél. Milliószám szállnak a levegőben a pollen-szemek, amikor egy-egy szélporozta fa virágzik.
Sokféle termés is van, amely úgy terjed, hogy a „szelek szárnyán” utazik. Legismertebb ezek közül a pitypang bóbitája, amelyben minden kicsiny magnak külön „ejtőernyője” van. A nyárfa „vattája” – amelyben a gombostűfejnél is kisebb magokhoz nagyon vékony szálakból álló röpítő-készülék tartozik – tavasszal néha olyan sűrű „pelyhekben” száll a levegőben, mintha hó esne. Amikor a gyékény buzogánya megérik és szétnyílik, az is ilyen „vattás” magokkal viteti magát a széllel.
Némelyik növény magjának szárnya van. A szilfa magja egy kerek keretben kifeszített hártya közepén van. A bálványfa és a kőris termése hosszúkás, s mindkettő pörögve repül. A gyertyán pici makkocskája háromágú szárny tövében ül.
És mind közül a legérdekesebb talán a juharfák termése. A juhar iker-termését – amikor még zöld – kétfelé lehet nyitni, s az orrunkra ragasztani, mint egy Pinocchio-orrot. De amikor már szárazra érett, akkor gyönyörűen, pörögve száll a levegőben. A világ legjobb játéka egy marék száraz juhar-pörgőt a fejünk fölé hajítani, s bámulni, ahogy forogva, lassan földet érnek. Mint megannyi propeller!
