Mikor December taknyos kisfiú volt,
legkisebb srác a Hónapok között,
sosem játszott vele a többi Hónap,
csenevész volt, sehogyse-öltözöttt.
„Eljő”, motyogta, „majd az én időm még.
Megnövök, és gonosz leszek. Hideg.
A bácsik szívét álmos fagyba mártom.
Jégbajszot rajzolok a néniknek.”
Így lett, és mégsem így: megnőtt, mi az, hogy!,
de nem lett azért teljesen gonosz.
Egyszer egy nyűgös reggel arra keltem,
ajtónkon valaki halkan kopog.
Irhakabátban, borostásan állt ott
a legutolsó, vénséges vén Hónap.
Illőn köszöntem: "Hónapot kívánok!",
szánkózni vitt, s velem örült a hónak.
fotó | 500px.com
