Szőke Hold, barátom,
mondd, napközben merre jársz?
Ha eljön a reggel,
puha ágyat hol találsz?
Oly hosszú az éjjel,
s fárasztó őrködni, míg
az a sok-sok alvó
paplan alatt álmodik!
Mert őrködsz fölöttünk:
sugarad védelmezőn
száll a víztükörre,
szétterül erdőn-mezőn,
simogatja arcunk,
lágy mosolyt bűvöl a száj
szegletébe: szép lesz
így az álombéli táj.
Színezüst köpenyben
rója révült útjait,
s nem fél, ha felébred,
akit fényed bátorít.
Sápadt Hold, te fáradt,
hajnalban aludni menj,
míg tűzszekeret hajt
fenn a Nap, békén pihenj,
de este ne várass,
kelj fel vígan újra, járd
utadat az égen,
és világíts, jó barát!
