Szent Iván havának harminc napja vagyon; a nap hossza 16 óra, éj hossza 8 óra. A Nap kel 3 óra után 3 negyeddel, nyugszik estéli 7 után fél órával, tájékoztat a Lőcsei kalendárium, és arra biztat, hogy e hónapban, júniusban keljünk korán. A Nap a Rák jegybe lép ( a Rák csillagképben delel), ezért jó vízen járni, halászni, vándorolni, éjszaka vadászni és folyóban fürödni. Ez a hónap ma is a szénagyűjtés ideje, a kora nyári estéken sokszor érezni a lekaszált fű illatát.
A lőcsei kalendárium és a többi (kolozsvári, bártfai, debreceni stb.) a 17. századtól az 1900-as évekig a Biblia mellett egyetlen olvasmánya volt az írni-olvasni tudó parasztembereknek. Egyes években 150 000 példányukat is eladták ponyváról a Kárpát-medencei vásárokban. (Egykor leterített ponyván árulták az igénytelen, szórakoztató széphistóriákat, betyártörténeteket, álmoskönyveket stb. (Innen a ponyvairodalom elnevezés.) A kalendáriumok tartalmaztak idő- és tenyérjóslást, asztrológiát, krónikákat, az országos vásárok helyét és idejét, de legfőképpen a hónapok és napok rendjét a szentek névünnepeivel, valamint a kisebb és a nagy, sátoros ünnepekkel. A napokhoz kötődő teendők, szokások nem voltak benne a naptárban, azok szájról-szájra szálltak.
A régi paraszti életben a nyári félév Szent György-naptól Szent Mihályig szakadatlan, kemény munkával telt. Eleink látástól vakulásig dolgoztak, mégis szakítottak időt szellemi felfrissülésre: ünneplésre és mulatságra. Ilyen alkalom volt Szent Iván (Keresztelő Szent János) napja az aratás előtt. Nálunk Virágos és Búzavágó Jánosnak is tisztelték, mégis a honfoglalás előtti bizánci kapcsolatokból származó Iván név maradt meg a naptárban és a köztudatban.
Szent Iván napja (június 24.) csaknem egybeesik az emberiség egyik legősibb ünnepével, a nyári napfordulóval, a csillagászati nyár kezdetével. Európa-szerte nyárközép (Midsummer, Midsommer) a neve, és éje az esztendő legrövidebb éjszakája. Nálunk éppen fele olyan hosszú, mint a nappal, északra menve egyre kurtább. A sarkkör közelében ilyenkor köszöntenek be a híres fehér éjszakák, és az Északi-sarkvidéken le sem nyugszik a Nap: tűzgolyóként kering a horizont fölött.
A dél-angliai Stonehenge-ben (ejtsd: sztónhendzs) az ötezer éves kőkör tengelyében kél fel a Nap. Ez a lenyűgöző építmény valószínűleg a napkultusz szentélye volt, de egyben hatalmas csillagvizsgáló és kőnaptár a nap és más égitestek mozgásának meghatározására.
A nyári napforduló világos éjszakáját az emberek – kivált a fényszegény Északon – ősidők óta a szabadban töltötték. Lakomázással, körtáncokkal múlatták az időt, és máglyákat raknak ma is. Nálunk is ünnepeltek tűzgyújtással az ősi naptisztelethez kötődően, a tűz körüli szokások azonban párosító és szerelemvarázsló, egészséget megőrző és gonoszt elűző mágikus cselekvések is voltak.
A tűzgyújtás szertartásosan zajlott. A máglyát négyszögletűre rakták, és az egész falu körülülte. Egyik szögin űnek szíp öreg asszonyok, / A másikon űnek szíp öreg emberek, / Harmagyikon űnek szíp hajadon lyányok, / Negyediken űnek szíp ifjú legínyek, tudósít a közmondásosan hosszú szentiváni ének. Egyes helyeken az asszonyok a lángokba koránérő szentiváni almát dobtak elhalt kicsinyeiknek, mások bodzavirágot, vasfüvet, fodormentát tartottak a tűz fölé, hogy gyógyerejűvé tegyék. Füstöld meg füvecském, kérték. Ezután kezdődött a tűzugrás és a párok összeéneklése: Meggyulandó N. N. (fiú neve) kőháza, oltsuk, oltsuk! Jaj, ne hagyjuk szegényeket! Meggyúlandó N. N. (lány neve)kőháza, oltsuk, oltsuk… Volt, ahol ölben vitték át a legények a lányokat a parázs fölött. Délen, Somogyban ezt dúdolták: Ejván dombján, domborujján aggyon Isten lassú esőt, mossa össze mind a kettőt! Északon, Nyitra környékén meg ezt: Világolj, világolj Szent János, csakaddig világolj, míg én nálad vagyok, nálad énekelek.
Mire minden pár átugrik a tűzön, megvirrad. A nap gyorsan magasra hág. Elhamvad Szent Iván tüze, a földeken sárguló kalászokban acélosodni kezdenek a búzaszemek, és a száz éve született Radnóti Miklós versében a csermelynek arany taréja nő s a fényes levegőbe villogó jeleket ír egy lustán hősködő gyémántos testű nagy szitakötő.
