jún 24 2011

Fenyő Ervin | A TE SZÍNHÁZAD


Voltál már szomorú, mert valakit, talán épp téged igazságtalanság ért? Nem jutott eszedbe, hogy nevetségessé tedd azt a fura alakot, aki nem veszi észre, milyen ostoba? Biztosan érezted: jó lenne a világban valahogy igazságot szolgáltatni. De hisz megtehetjük! A képzeletünk segítségével. Teremthetünk egy másik világot. Igaz, képzeletbelit, de ott mindenről és mindenkiről kiderül az igazság!




Így volt ez régen is. Érzékeny emberek elképzeltek és eljátszottak történeteket, sokszor rögtönöztek is, minden játék közben alakult – aztán leírták a szövegeiket, és így alkalomadtán később is el tudták játszani, újra és újra: a jó és gonosz harcát, a becsületes hősi küzdelmét, a hamis ravaszkodásait, vagy épp meg tudták jeleníteni azt a mulatságos figurát, aki oly öntelt, hogy nem veszi észre, milyen bődületes nagy szamár. Túl is jár az eszén a nincstelen, csalafinta szolga! Ami persze csak ritkán történik meg a valóságban, de képzeletünk színpadán ahányszor csak akarjuk! Szomorúak és vidámak, tragikusak és mulatságosak a színdarabok – élni segítenek. Azt a helyet pedig, ahol e történeteket eljátszották s eljátsszák ma is - ugye, tudod? - színháznak hívják.

Jártál már színházban? Színház bárhol lehet! Nem kell hozzá díszes épület, csak képzelet, meg játékos kedv. Moziban, televízióban filmeket látunk, minden rögzített, minden kész, mindig minden ugyanaz. De a színházban nem! Ott a szemünk láttára történnek meg a dolgok. A szerelmesek egymásra néznek – előttünk változik át a tekintetük, s érezzük, tudjuk, mostantól más lesz a sorsuk. A kiszámíthatatlanság izgalmát semmi nem pótolja.

Képzelni, játszani te is tudsz, nem igaz? Hát játssz! Légy igazságos király, aki minden nehézség és ármány ellenére jó uralkodó. Vagy légy bíró, akitől tanácsot kérnek a falubeliek! Hogyan döntesz? Meg tudod adni a választ? Lehetsz öreg is, botra támaszkodó vénséges vén, aki alig vonszolja már a testét; vagy tűzről pattant kamasz, aki minden megoldást azonnal tud, és senkit nem kímélve száguldozza végig a világot. Játszhatsz szolgát és urat, költőt és orvost, földmívest és udvari bolondot, királylányt és cserfes cselédet. Minden lehetsz. Anya és leány, szépséges királykisasszony, akiért hosszú sorokban állnak a kérők. De lehetsz makrancos vénlány, aki mindenkinek kiadja útját, míg valaki rabul nem ejti a szívét. Eljátszhatod Hamupipőkét vagy Hófehérkét, Jancsit vagy Juliskát. Lehetsz boszorkány is. A színházban minden lehetséges. Ölthetsz jelmezt, kifestheted az arcod, felvehetsz parókát, ragaszthatsz szakállt vagy bajuszt, ahogy szereped megkívánja. Ezt teszik a színészek is.



Játszani jó. Megfeledkezel a bajaidról, csalódásaidról. Ám a játékhoz még valami kell: közönség. Hogy hol gyülekezzenek? Játszhattok bárhol! Akár egy pajtában is, vagy egy nagyobb szobában. Meghívhatjátok a szüleiteket meg a környék apraja-nagyját. Kezdhetitek nyomban! Megeleveníthettek egy történetet, ahol az igaz győz. Aki jól képzel, arra figyelni tud a közönség, és megtapsolja. Jól játszani nem is olyan nehéz. Csak őszintének kell lenni.

A színházban már a várakozás is izgalmas. Az előadás úgy kezdődik, hogy elsötétül a nézőtér – és fénybe borul a színpad. A régi, nagy színházakban függöny is volt – ma már egyre ritkább. Bevallom, én szeretem a nagy, vörös függönyt, mert ünnepélyes. Azt sugallja: most nem hétköznapi dolgok következnek. És mikor kigyúlnak a színpadon a fények, a díszletek idegen országokat, régi korokat idéznek, városokat, falvakat, Párizst vagy Londont, Athént vagy Rómát, vagy épp egy sűrű erdőt, hasonlót a falutok, városotok mellettihez. És amikor már láthatóvá válik a díszlet, színre lépnek a hősök: fiúk és lányok, férfiak és nők, akiknek mind saját történetük, sorsuk van. Akár csak nekem vagy neked.

És tudjátok, mi a legjobb? Hogy a színházban megfeledkezünk mindenről. Nézőként, játszóként egyaránt. Nem érzékeljük az időt. Mi vagyunk a jó király és a legkisebb királyfi. Ülünk a nézőtéren – és Veronában vagyunk, noha nem mozdultunk egy tapodtat sem. A képzeletünk elrepít – bárhova! Egy mesebirodalomba, vagy épp Mátyás király korába, vagy a jövőbe. A színházban nincs akadály. Képzeletünk színpadán élünk, mely elevenné teszi, amit látunk. Persze csak akkor, ha a színészek – vagy épp te, hisz te is lehetsz színész! – képesek megteremteni ezt a varázslatot. Csak figyelnünk kell. Megértjük vagy elutasítjuk a hősöket, szeretjük vagy megvetjük őket, szorítunk sikerükért. Ha a történet tragikus véget ér, és kedvenc hősünk elbukott, megsiratjuk, bár a játék végeztével a színész, aki a szerepet játszotta, meghajol előttünk. Ő él. És mi örülünk, és tapsolunk neki.

Ha te vagy az – neked.

Ilyen játék a színház.

  SZITAKÖTŐ | 2008-4 | TÉL  


A bejegyzés trackback címe:

https://szitakoto.blog.hu/api/trackback/id/tr373010530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása