Ez a kacsafarkú szender,
ejha, nézze meg az ember:
ámulhatunk, hogy mit csinál.
Nyitott ablakon nem beszáll?
De… Pöndör nyelvét kiölti
rám, úgy lebeg… Milyen merész!
Talán csak nem rózsának néz?!
Hej, te szender, ne bolondozz!
Keress ahhoz más porondot.
Fejemet ne véld tánchelynek,
fülemet se lágy kehelynek,
nektárt onnan nem szippanthatsz.
Húzz el, kérlek, ott az ablak!
De a szender csak nem tágít,
lebegteti szárnyacskáit,
fut az idő, este van már.
Kedves lepke, szundíthatnánk.
Álmodhatnál, s veled én is.
Annyi minden megtörténik.
Vagy csak képzeli az ember?
Maradt reggelig a szender.
