Ugye, milyen jó biciklire pattanni és teljes erőből tekerve száguldozni, vagy csak alig hajtani és gurulni, nézelődni – máskor meg egy hirtelen fékezéssel kifarolni, lejtőn ugratni? Eszünkbe se jut közben, mennyi fejtörést okozott egy emberi erővel mozgásba hozható jármű feltalálása.
Már az 1600-as évek végén fölbukkantak négykerekűek, amelyeknek vezetője elöl csak kormányzott, hátul meg valaki nem kis munkával, lábbal hajtotta a kerekeket bonyolult szerkezeten keresztül. Egy német erdész kétkerekű járműje 1817-ben ugyan nagy figyelmet kapott az egész világon, de inkább csak gúnyolták, futó-gépnek nevezték a fából készült, mintegy 22 kilós szerkentyűt. A két fakereket összekötő vázon ültek, és lábbal lökve, futva hajtották. Vicces látvány lehetett, de azért érzékeltette a közlekedés megújításának vágyát.
A pedál felfedezése hozta az igazi áttörést. Bár rögzítésére különböző megoldások születtek, az első kerékre szerelt változat lett népszerű. A pedál együtt forgott az akkor már vasabronccsal megerősített fakerékkel, ami lejtőn lefelé igen gyors lábmozgást kényszerített a biciklistára, és nehéz volt kormányozni. Az első kerék könnyen kacsázott, ezért leginkább nekifutásból ültek nyeregbe. A többnyire egyenetlen, kockaköves utakon erősen rázott, ezért „csontrázónak” is hívták.
Aztán a favázat felváltotta a kovácsoltvas, majd a sokkal könnyebb, belül üreges fémváz, és megjelentek a tömör gumikerekek is. A sebesség növeléséhez azonban vad iramban kellett tekerni. Ezen az első kerék átmérőjének növelésével segítettek. Mindenki olyan nagy kerekű biciklit vehetett, amilyet a lába hossza engedett – készültek 1,5 m-es kerekek is, de ezek már drótküllős fémkerekek voltak. A bicikli hosszát a hátsó kerék méretének csökkentésével korlátozták. Az ülés szinte az első kerék tetején volt, emiatt akár egy hirtelen fékezésnél is könnyen lerepülhetett a biciklista. Próbálkoztak a kerekek megcserélésével, de ez sem eredményezett biztonságos megoldást. Így leginkább merész úrfiak kerekeztek, már csak azért is, mert a méregdrága biciklit munkások nem tudták megfizetni.
1885-ben egy angol mester forgalomba hozta a hátsó fogaskerekes, lánc meghajtású, egyforma kerékméretű biciklit, ami azonnal világsiker lett. Mivel a pedál lekerült az első kerékről, a szerkezetet jobban lehetett irányítani. A vezető súlypontja, vagyis az ülés is visszakerült a kerekeket összekötő vázra. Három évvel később egy skót állatorvos kifejlesztette a felfújható gumikereket, a váz elnyerte mai formáját, s így végre a kényelem párosult a biztonsággal.
Az 1890-es évektől a fejlődő gyártási technológiának köszönhetően egyre olcsóbb lett a bicikli, és fontos közlekedési eszközként terjedt el az egész világon. A nők is biztonsággal használhatták – nagyobb szabadságot nyerve mindennapi életükben. A bicikli hatására rövidültek a szoknyák, sőt, megjelentek a női nadrágok. A találmány nagyszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy napjainkban közel 1 milliárd bicikli van forgalomban.
Az idők folyamán a fejlődő és kifinomult technológiának és anyagoknak köszönhetően igényeink szerint, különböző változatok közül választhatunk, attól függően, milyen terepen, hogyan akarunk kerekezni. De akármilyen is a biciklink, folyamatosan karban kell tartani, olajozni a láncot, ellenőrizni a kerekeket, a világítást. Jó, ha megtanuljátok a gumibelső foltozását, cseréjét is. Ahol lehet, bicikliúton közlekedjetek, erdőben is csak a kijelölt úton, hogy ne okozzatok kárt az amúgy is sérülékeny élővilágban. Biciklizni nagyon jó, de bármilyen varázslatos is, a közlekedési és biztonsági szabályokról ilyenkor se feledkezzetek meg!
Melyik szó nem jelent kerékpárt?
bringa, drótszamár, canga, moped, bicaj
