Csakhogy megérkeztél! Szárnyas lovad türelmetlenül toporzékol, ugorj hát gyorsan a hátára, és kapaszkodj erősen. Ha egy pillanatra lehunyod a szemed, és mélyet szippantasz a levegőből, már érzed is a víz illatát. A paripa még néhányat csap hatalmas szárnyával, és óvatosan egyensúlyozva földet ér. Jól teszi, ha óvatos, hiszen egy hatalmas szikla csúcsán áll! Alattatok zúg a Rajna, és elég egy meggondolatlan mozdulat, hogy belepottyanj. A legjobb lesz, ha lekuporodsz erre a mohás kőre, és amíg a turistákkal tömött kirándulóhajókat meg a lassú teherszállítókat nézegeted, meghallgatod Loreley történetét.
A hatalmas sziklát, amelyen üldögélsz, róla nevezték el, a szépséges lányról, aki olyan gyönyörűen énekelt, hogy a hajósok megfeledkeztek minden veszélyről, és a vízbe vesztek. Ebben hasonlított a szirénekhez, akikről néhány oldallal később olvashatsz, de különbözött is tőlük, mert a legenda szerint valaha egyszerű emberlány volt. Történetét sokan sokféleképpen mesélik, még a sziklafalra hulló vízcseppek is mind-mind másképpen beszélik el az erre járó vándoroknak. Ha erősen figyelsz, te is meghallod a Rajna meséjét.
Élt egyszer a folyóparti városban egy gyönyörű szőke lány, Loreley. Szerelmes lett egy ifjúba, aki eleinte viszonozta szerelmét, de aztán elhagyta, és messze földre utazott. A lány a bánattól még szebb lett, parázsló szeme minden környékbeli férfit megigézett. A város mérges asszonyai a püspök segítségét kérték, és boszorkánysággal vádolták Loreleyt. Emlékszel, ugye, hogy a boszorkányoknak hitt nőket sokszor megégették? Ez várt volna Loreleyre is, de a papot elbűvölte a lány szépsége, és nem tudta elítélni. Három lovag kíséretében kolostorba küldte, hogy élete végéig nők között, bezárva éljen, és férfiszem többé ne lássa.
Elindult Loreley és a három lovag, ám ahogy elhagyták a várost, a lány kérte, hogy még egyszer elbúcsúzhasson szülőföldjétől és a vártól, ahol kedvese lakott. Felkapaszkodott erre a hatalmas sziklára, és kitekintett a Rajnára. Ahogy a víz fölé hajolt, úgy hitte, szerelmese csónakját látja közeledni. A nevét kiáltotta, előrelépett, és belezuhant a folyóba. A legenda szerint a vízbe fúlt lány tündérré változott, aki néha azóta is a sziklára ül, és hosszú, szőke haját aranyfésűvel igazgatja.
Egy 19. századi német költő, Heinrich Heine versében így képzelte el Loreleyt:
Ott fenn ül – ékszere csillog –
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
arany fésűje nyomán.
Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.
Egy másik magyarázat szerint a közelben valaha egy kis vízesés volt, s hangját felerősítve verte vissza a nagy kőtömb. Ezért „mormoló sziklának” nevezték el: a német lureln (mormoló) és ley (szikla) szavakból született Loreley neve. Ezeket a szavakat a mai német nyelvben már nem használják, csak a szépséges tündér nevében élnek tovább.
A Rajnához számtalan más legenda is kapcsolódik, mert a part menti emberek élőlényként szerették és tisztelték a folyót, és csodálatos hatalmáról számos mese, vers és ének született. A leghíresebb talán a Nibelung-ének. A szintén 19. századi német zeneszerző, Richard Wagner A Nibelung gyűrűje címmel négy összefüggő operát írt a régi történet alapján. Az első opera azzal kezdődik, hogy Alberich, a törpe elrabolja a Rajna kincsét, amelyet a folyó sellői őriznek. A sellők, más néven hableányok is a szirének rokonai, deréktól fölfelé nők, de halfarkuk van és a víz mélyén élnek. A törpe a kincsből varázsgyűrűt kovácsol, amely az egész világ urává teszi. A gyűrűt ellopják tőle, de bárkihez kerül, mindenhol bajt és bánatot okoz, mert a sellők megátkozták a tolvajt. A gyűrű hordozói hiába kapják meg a hatalmat: még a legbátrabb hőst is utoléri az átok. A negyedik opera végén a Rajna vize kiárad, és elnyeli a varázsgyűrűt. A kincs visszakerül a sellőkhőz, akik azóta is őrzik. Ha óvatosan kihajolsz Loreley sziklájáról, talán meglátod, ahogy a folyó mélyén csillog.
Mihez kezdenél, ha tiéd volna a varázsgyűrű?
