ápr 27 2011

Hollós Máté | A ZENEI ÖSSZERAKÓ


Ismerősöm mesélte, hogy egyszer becsöngetett barátja lakásába, és egy kisfiú nyitott ajtót. Bemutatkozott. Beszédbe elegyedtek, és a gyerek megkérdezte:
– Mi a foglalkozása?
– Zeneszerző vagyok.
– És még él?


 

Megszoktuk ugyanis, hogyha zenét hallgatunk, azt valamikor régen írták, amikor még rizsporos parókát hordtak a zenészek, egyesek dúsgazdag arisztokraták becsben tartott szolgálói voltak, mások majdnem nincstelenül tengődve írták az életükben csak kevesek által ismert, ám később a zenetörténet remekműveiként számon tartott alkotásaikat. De ma is élnek ám zeneszerzők, mindenfelé a világban, százezerszám! Százezer Mozart vagy Bartók persze nem, de nem is csak a legnagyobb lángelméket hívjuk zeneszerzőnek. Sőt, igen sokféle zene van, tehát zeneszerző is éppoly sokféle.

A legismertebbek például nem is Mozart vagy Bartók utódai, hanem a könnyűzene sztárjai. Az ő slágerré váló dalaikat fütyülik az emberek, az szól a legtöbb rádióból, azokat töltik le legnagyobb számban a világhálóról. De ezek divatja hamar múlik, jön a következő. A művészi zene nagyobb szakmai felkészültséget igényel. Ismerni kell hozzá a hangszereket – a zeneszerzőnek ugyan nem kell minden hangszeren játszani, elég zongoráznia, de pontosan tudnia kell, mire képesek a vonósok, fúvósok, pengetősök, ütők, billentyűsök, milyen hangmagasságban milyen színnel szólnak, mire képes a kezével, szájával, tüdejével a hangszereket megszólaltató zenész.

 


A zeneszerző komponál. Ez a latin eredetű szó azt jelenti: összerak. A zeneszerző ugyanis nem egyszerűen kitalál egy dallamot, hanem építkezik belőle: fejleszti, átalakítja, megváltoztatja a ritmusát, a dallamot kísérő harmóniát, hangzatokat, s egy műhöz számos zenei témát talál ki, amelyeket egymással kapcsolatba hoz, szerkeszti őket: összerakja. A téma annyi, mint egy mesében a szereplő. Mindegyiknek jelleme van, események történnek vele, kapcsolatba kerül más szereplőkkel, megküzd velük, és diadalmaskodik, vagy épp elvész a harcban. A zene szólhat valamiről, de az is elég, ha önmagáról szól.


Válassz ki egy zeneművet! Próbáld megfogalmazni, milyen hangulatot, érzést kelt benned!


A bejegyzés trackback címe:

https://szitakoto.blog.hu/api/trackback/id/tr42859319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása