Ma már kevesen tudják, hogy a rettegett, véres kezű vikingektől milyen fontos örökséget kapott Európa. Az Izlandon élő vikingek a 9. században szabad államot alapítottak, amelynek nem volt királya, a törvényeket az évente tartott országgyűlés hozta, és társadalmuk az egyenlőségen alapult. A 10. század végén megegyeztek: együttesen áttérnek a keresztény hitre, hogy elkerüljék a megosztottságot, és ezzel egyedülálló példát mutattak a vallásháborúk sújtotta világnak. A vikingek az elfoglalt területeken, például Angliában is hasonló jogrendet vezettek be, még mai törvényeinkben is az ő rendelkezéseikre bukkanhatunk.
A skandináv államokban most is találkozhatsz vikingekkel, de ők persze nem rettenetes harcosok, csupán a turisták kedvéért, vagy ünnepek alkalmából öltenek jelmezt. A hajózás azonban változatlanul nagyon fontos ezekben az országokban. Ha a térképre pillantasz, megérted miért: körös-körül tenger van. Ma már könnyedén röpködünk egyik földrészről a másikra, de ez bizony drága mulatság, és nagy terheket nem is szoktak repülővel szállítani: arra ott vannak a hatalmas hajók, amelyek lassabban közlekednek, de jóval többet elbírnak, mint a repülők.
Dániában különösen fontos közlekedési eszköz a hajó, mert a Jütland-félsziget mellett több mint négyszáz kisebb-nagyobb szigetet foglal magába. Bár csak hetvenhaton élnek emberek, a közlekedés olykor mégis nehézkes lehet. Gondold el, ha az ember meglátogatja a szomszéd várost, kompra kell szállnia! A kompjáratok rendszeresen ingáznak a szigetek között, de a dánok nemrégiben kitalálták, mit kell tenniük, hogy kedvükre utazhassanak. Hatalmas, több kilométer hosszú hidakat építettek, amelyeken autók és vonatok is közlekedhetnek. Az egyik Dánia fővárosát, Koppenhágát Svédországgal köti össze, a másik, 18 kilométer hosszú híd, a két legnagyobb sziget között épült. Nézd csak, milyen gyönyörű: karcsú és mégis erős, akár az egykori vikingek gyorsröptű hajói. Ez a híd, mint minden híd, az emberek, a népek közötti kapcsolat jelképe.
A híres dán költő és író, Hans Christian Andersen a 19. században élt. Ha a nevét még nem is hallottad, a történeteivel biztosan találkoztál. Írt a kis gyufaáruslányról, a rendíthetetlen ólomkatonáról, a rút kiskacsáról, a kis hableányról, és számtalan régi dán, német és görög legendát mesélt el. A nagy tengeri kígyó című művében a tenger élőlényei szörnyen kíváncsiak, ki lehet új lakótársuk, a hatalmas, vékony és hallgatag kígyó, akit hiába szólongatnak, bökdösnek, harapnak – nem válaszol. Végül egy öreg rozmár árulja el a tikot. A kígyó az ember műve: az Európát és Amerikát összekötő távíró kábel. Az író pedig hozzáteszi: „Az emberi okosság szülötte, az emberi ész vitte le a tenger mélyére, a keleti parttól a nyugati partig; olyan sebesen szállnak rajta a hírek, üzenetek, mint amilyen sebesen a nap fénye ér le a földünkre. Nőttön-nő az ereje, s a hossza átöleli az egész földkerekséget, háborgó tengerek meg üvegsima vizek alatt, ahova úgy néz a hajósnép, mintha a tiszta égbe nézne, s a mélyben színesen villódzó haltestek tűzijátékában gyönyörködik.”
Andersen idejében még gondolni sem lehetett arra, hogy nagy távolságokban élő emberek kábelek nélkül is beszélhetnek egymással, hogy pár billentyű lenyomásával üzeneteket küldhetnek, vagy színes képernyőn figyelhetik, mi zajlik sok ezer kilométerre. Az emberi ész hihetetlen csodákat képes létrehozni, hogy kapcsolatot teremthessen: erre jó a hajó, a távíró kábel, a híd vagy éppen az internet. De ne feledjük, az igazi kapcsolat mindig kétoldalú: az üzenetet nemcsak küldeni, fogadni is kell.
A vikingek több istenben hittek. Különösen tisztelték Freját, a szerelem és szépség istennőjét, és testvérét, Frejt, a béke és gazdagság istenét. Ha tiéd lehetne Freja és Frej minden varázshatalma, te mik vagy kik közé építenél hidat? Kőből, vasból vernéd vagy valami csudásabb anyagból: szivárványból, szavakból, egy dallamból? Írd le vagy rajzold meg!
