Szitakötő - a kíváncsi gyerekek blogja

Dorka álmatlanul forgolódott. Nyögött, sóhajtott, meg-megreccsentette az ágyat. Addig-addig, míg apa be nem nyitott.
– Mi az, miért nem alszol?
– Nem tudom – felelte Dorka. – Valahogy nem megy.

Nem is csoda. Napközben még borongós, hűvös idő volt, de most feltámadt a szél. Mégpedig finom, langyos szél. Földszagot hozott meg valami megnevezhetetlen, édes illatot, talán a tavaszét.
– Azért csak próbálj meg aludni – mondta apa.
– Mondom, hogy nem megy. Mit csináljak?
Apa hümmögött.
– Tudod, mit? Vonatozzunk!
Dorka szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
– Micsoda??
– Hát, ha már úgysem alszunk – mondta apa, és intett Dorkának, hogy üljön föl, aztán ő is fölkuporodott az ágyra.

Esik, kiderül.
Esik, kiderül.
Unom, cudarul.
Épp csak felszárad,
épp csak felszárad,
ázik az udvar.
Cuppog a sár,
undok a nyár.
S mire kimondom,
háztetőn, lombon,
gyöngyöt vet a nap:
szivárványt feszít,
szivárványt feszít,
hétszín pillanat.

És van, hogy csak esik, esik, esik… és unni se győzöd. Akkor vedd elő a papírt, az ollót, s szükséged lehet még egy ceruzára. Na jó, hozd ide a körzőt is, ha nincs kéznél egy kistányér, nagyobb pohár, amit a lapodra helyezve körberajzolhatsz. Kész a kör? Vágd ki, hajtsd kettőbe, azaz félbe. Ha talpra (két körívre) állítod,
s az élét (a kör átlóját) megérinted, megbillented az egyik oldalon, úgy hintázik, mint egy bölcső vagy hintaló.

Utazunk a villamoson.
Megyünk a mama barátnőjéhez,
akinek van egy igazi nyula,
nemcsak húsvétkor,
hanem karácsonykor, meg agusztuselsején,
meg gyereknapon is.
Szóval egész évben jön nála a nyúl,
meg megy, jön-megy a lakásban
ez a tappancsos, mint egy ember,
olyan értelmes szemmel,
és azt mondja a nézésével:

„Most mit vagytok úgy oda ettől az emberkedéstől?!

Itt a nyár, egyre több időt tölthetünk a szabadban, élvezve a Nap melegen simogató sugarait. Árnyékunk hűségesen követ bennünket, bármerre megyünk.

Ősidők óta figyeli az ember, hogyan vonul a földre vetülő árnyék, kora reggeltől késő délutánig, előbb hosszan elnyúlva, majd dél felé egyre rövidebb alakban, miközben szinte lassulni látszik, hogy estére ismét hosszan elnyújtózzon. A Nap égi vándorlásának tükörképe ez, itt a Földön. Nem tudni, ki és mikor jelölhette meg a porban, egy közeli fa vagy bot árnyékát, de bizonyára már ő is az idő múlását akarta megfigyelni.

Az emberiség legrégebbi csillagászati műszere a napóra. Egyiptomban találták meg a legkorábban, három és fél–négyezer évvel ezelőtt készített darabokat, de valószínű, hogy a vallási célokra használt obeliszkek is a legegyszerűbb napórából, a földbe szúrt függőleges botból alakultak ki. A görögök sokat foglalkoztak az időmérés pontosításával. A legtöbb kifejezés, amit a napórákkal foglalkozó szakemberek használnak, tőlük származik. A függőlegesen álló pálcát mint árnyékvetőt ők gnómónnak nevezték, és ebből ered a napórakészítés tudományának elnevezése, a gnomonika.

Szia, remélem, megkaptad utolsó levelemet Ausztráliából, melyet a hullámokra bíztam, de pontosan megcímeztem. Eddig olyasmikről írtam neked, amelyek földrészen-túliak, mint az Ausztráliát körülvevő tengerek világa – a sós vizek állatai, hajóroncsok – emlékszel? Ideje arról is tudósítani, mi van Ausztrálián belül. Mert ha valaminek van kerülete, akkor nyilván területe is. Ausztrália nyolcmillió négyzetkilométer – ez, ugye, nem csekélység? Gondold csak el, hogy Magyarország területe kilencvenháromezer négyzetkilométer.
Számítsd ki, hány Magyarország férne el Ausztráliában!

Nézzük, mi van Ausztrálián belül! Egy olyan állatfajta például, ami sehol máshol nincs a világon. A kacsacsőrű emlős, más nevén platipusz. Fura alak: hosszan vonagló szürke test, apró, uszonyos láb, a fejéből azonban lapos kacsacsőr meredezik. A platipusz folyókban és patakokban siklik az árnyékos, folyondáros részeken, alig látható. Nyilván szégyell mutatkozni nevetséges kinézete miatt. Nagyon valószínű, hogy a Teremtő annak idején nemigen tudta eldönteni, mivé formálja: kacsává vagy mondjuk, tehénné. Addig-addig töprenghetett, amíg más, sürgősebb dolga akadt, vagy talán telefonhoz hívták (akkoriban még nem volt mobiltelefon), és egyszerűen megfeledkezett a kérdésről. Tudósok szerint az állat még mindig nem nyerte el végleges formáját, azt mondják, néhány évezred múlva majd többet tudunk erről. Hát, meglátjuk. Addig is, ha megszeretted és találkoznál vele valahol, dobj neki egy platipuszit.

Ha kíváncsiságod
mély kútba hajítod,
kimászik a kútból,
s megfejti a titkot.

Ha vándorló vágyad
sötét zsákba rejted,
kirágja a zsákot,
s bejárja a kertet.

Az ókori bölcsek úgy gondolták, négy őselem alkotja a világot: a tűz, a víz, a levegő és a föld. Mind a négy érezhető, szagolható, ízlelhető, látható és hallható: a víz csevegve csordogál, és azt is kihallgathatod, mit mond a föld, ha hasra fekszel a fűben, és a füled a talajhoz szorítod. Közben jó mélyen szívd be a nedves föld illatát, és hagyd, hogy a gondolataid szabadon szárnyaljanak. Feküdj hanyatt, nézd az eget, szívd be a tiszta levegőt, és ha fázol, melegedj egy tűzrakás mellett.

Csakhogy a négy őselem nem elég a kémia tudományához. A földön ennél sokkal, de sokkal több elem létezik. Mendelejev – akit már az előző számban említettem –, rendszerbe foglalta az ismert és a még ismeretlen, felfedezésre váró elemeket. Ebben a táblázatban azokat az anyagokat találjuk, amelyek a természetben is előfordulnak (általában nem önmagukban, hanem más atomokkal összekapcsolódva). Az elemek rendszere, tulajdonságai alapozták meg a szervetlen kémia tudományát.

Gyurmázni jó! Sárból, agyagból is mi minden formázható – szobrok és pogácsák – de a gyurma még több lehetőséget kínál. És ne hidd, hogy a felnőtteknek már nem telhet örömük a gyúrásban-gyömöszölésben. A szobrászok, keramikusok, pékek, fogtechnikusok – ki-ki mestersége szerint – egy életen át „gyurmáznak”! De minden szakma közül a gyurmafilm készítés hasonlít leginkább a gyerekek játékához. Pedig gyurmafilmet csinálni nem gyerekjáték!

Biztosan láttál már ilyen filmet, de valószínűleg nem gondoltál arra, hogy a pár perces, látszólag egyszerű képsor elkészítése rengeteg idő: a Zénó című sorozat háromperces epizódjainak leforgatása például egyenként egy teljes hónapig tartott. A film egyetlen másodperce huszonnégy kockából áll. A gyurmafigurák mozdulatait úgy tudjuk ábrázolni, hogy minél lassabb egy mozdulat, annál több kockán mutatjuk meg, icipici változtatásokkal.

Mit gondolsz: miért sír ez a kislány? Mitől olyan kétségbeesett? Miért öleli olyan szorosan a verdeső állatot, mintha soha többé nem akarná elengedni? Félti valamitől kedvenc szárnyasát, vagy inkább kapaszkodik belé? Melyiküknek van nagyobb szüksége a másikra?

Egyáltalán: létezhet barátság állat és ember között? Meg lehet-e nyugtatni a testi érintés varázserejével és csitító-gyöngéd szavakkal egy közmondásosan „szűk agyú” baromfit? Vagy csak a mesékben létezik „vadakat terelő juhász” és jámbor kis herceg, aki a tyúkok rémével: a rókával barátkozik?

Szerinted egy mélyen érző kisgyerek hogyan értheti meg és fogadhatja el, hogy az ember számára a tollas, csipogó jószág végső soron tenyészállat, táplálékának része, így hiába oltalmazza elkeseredetten, nem mentheti meg?

Nem afféle
rusnyaféle
vásári
szájtáti,
nem amolyan
utcasarki
semmire se kellő
félnótás tekergő –
de maga a költő,
a talányos,
zöld köpenyes
mutatványos,
kék nadrágos
csodatevő,
maga a nagy
rímkeverő
került
a semmiből elő –

Ha nem lennél a világon,
téged hívna minden álmom.
Képtől jöttödet remélve
rajzolnálak puszta szélbe.

Ha nem hallanám a hangod,
öntenék ezüst harangot,
csilingelne nappal, éjjel,
bánatom oszlatva széjjel.

Milyen szép, ha többen együtt zenélnek – érezhetjük, mikor emberek közös muzsikálásában gyönyörködünk. Ha jobban odafigyelünk, észrevehetjük: egyszer ugyanazt játsszák vagy legalább hasonlót, másszor mintha veszekednének, olyan eltérő a „mondanivalójuk”. Nem zavarják ilyenkor egymást?

Ha valaki életében először énekel vagy játszik együtt több szólamban másokkal, bizony beleakadhat a füle a társai muzsikájába. Tapasztalt zenész élvezi, hogy néhol alkalmazkodnia kell, máshol meg inkább ő irányítja a zenei történéseket. Hiszen a témák kifejlődnek, összeütköznek egymással, megbarátkoznak, összefognak megint. Néha az egyik hangszer dalol és a többi kíséri, néha azonos fontosságú dallamokat játszik minden szólam, vagy utánozva, követve egymást, vagy épp szinte elbeszélnek egymás mellett, ki-ki csak a maga „igazát” hirdeti.

Láttad már a pocsolya felszínén szétfutó hullámot gyűrűt rajzolni? Az óceánok tükrén – mint óriás pocsolya óriás felszínén – e kicsiny körökhöz hasonló kőzetgyűrűk, trópusi szigetek találhatók. Ezeket atollnak hívjuk. Szimmetrikus felépítésük, sokszor tökéletes kör alakjuk rejtélyes eredetre vall: a partjaik felé közeledő hajósok évszázadokon át csak hümmögtek, hogy mi ez. Félve kötöttek ki, mégis vonzották őket a kör alakú, kókuszpálmás szigetek. Aztán a tudósok is törték a fejüket – sokáig eredmény nélkül.

A szigetek anyagának megismerése volt a rejtély megoldásához vezető első lépés. A csodálatos, a nap fényét szikrázó tisztasággal visszaverő hófehér homok egykor élt korallok felmorzsolódott mészkőváza. Ám korallok jókedvvel csak a trópusi sekélytengerekben tenyésztek, míg a gyűrűszigetek több ezer méteres mélységből emelkedtek föl a víz színéig. Ezredévekig lebegtek volna a korallok? Nem! Azok bizony kényes lények, csak szilárd kőzetfelszínen óhajtanak megtelepedni… Akkor hát?

A rejtély tovább bokrosodott. Aztán 1831-ben egy angol fiatalember, Charles Darwin hajóra, egy recsegő-ropogó vitorlásra szállt, hogy alig huszonkét évesen, kíváncsi és nyitott fiatalként világ körüli útra induljon. Száznyolcvan éve egy fiatal tudós élete eléggé egyhangú volt (mégsem unalmas) a tengerjáró vitorlás fedélzetén. Két kikötés között hetek teltek el, közben az élettér csak arra a terasznyi deszkafedélzetre és kamrányi kajütre korlátozódott, amit egy vitorlás nyújthatott.

A repülés vágya valóban ősrégi. A földön járó – battyogó, cammogó vagy szaladó, rohanó – ember mintha mindig is ábrándozott volna arról, hogy a levegőbe emelkedik, és a madarakhoz hasonlóan repül. Az egekben lakó, amúgy embertestű angyaloknak is szép, fehér szárnyat képzelt. A különféle mitológiai történetek azonban nemcsak a mámorító felemelkedésről, a könnyű és gyors szárnyalásról mesélnek, hanem a mértéket vesztett emberről is. Mert aki nem éri be az emberi adottságokkal, és gőgjében az ég felé tör, azt az istenek megbüntetik.

A görög mitológia legismertebb repülés-története voltaképp a repülés feltalálásáról szól. Egyszerre költői és roppant gyakorlatias – de hiszen a tekhnészó is, amiből a világszerte ismert és használt technika ered, egyszerre jelent mesterséget meg művészetet.

Gondban van a tészta tündér
Férjhez megy a lánya
Nézegeti varázskönyvét
Mit ad vacsorára

Sütök pettyes palacsintát
Kezdődjék a móka
Tojássárga napkorongját
Lágyítsa a szóda