sze 29 2011

jó ... TUDNI | Levendel Júlia



Biztosan jó? Lehetetlen is, hogy ne kérdezzünk vissza, hiszen a legrégebbi mesék, a szájról szájra szálló történetek, a sok-sok változatban megmaradt mítoszok, aztán a már leírt ókori eposzok, drámák arról győznek meg, hogy egyáltalán nem jó – gyakran inkább veszélyes. A Biblia legelső lapjain olvashatod, hogy Ádám és Éva azért nem maradhatott az Édenben, mert az Úr tilalma ellenére ettek a tudás fájának gyümölcséből. De végtére is miféle tudásra gondolhatunk? Milyen tudással csábítanak és mivel fenyegetnek ezek a történetek?

Mielőtt elmesélném, hogy szerintem miért jó tudni – mert a veszélyek és felemásságok ellenére, vagy azokkal együtt igenis jó –, tegyünk különbséget ismeret és tudás, vagy inkább információ és tudás között. Különben is, bárhogyan nevezzük, pontosan érzékeljük: egy-egy adat ismerete kevés, sőt, a hiábavaló adat egyenesen akadályozza a tudást. Holott ismeretek nélkül semmire se megyünk. Látod, bonyolult és ravasz kérdések sűrűjébe kerültünk. Ezt a jelképes őserdőt manapság információs társadalomnak is mondják.

A legkülönbözőbb csatornákon – Internet, televízió, újságok, hirdetések – nyomulnak, iszonyatos sebességgel és erővel tolonganak az adatok. Ember legyen a talpán, aki okosan ellenáll a rohamnak, és válogatni képes. Hanem ezzel egyszeriben rá is találtunk a tudás lényegére! Pontosan ez: az ismeretek megválogatásának képessége.

Talán benned is felmerül olykor, hogy mi a csudának kell bemagolnod a történelmi évszámokat, miért tanulj meg betéve verseket vagy város- és folyóneveket, hiszen ha valamikor szükséged lesz ezekre, pillanat alatt megkeresheted. A bemagolás általában nem szívvidámító – hasonlít a zenész, a táncos, a sportoló vagy a színész nagy-nagy kitartást feltételező gyakorlásához.

Mindannyian elképzeljük persze, hogy egyszer arra ébredünk, csodásan játszunk valamilyen hangszeren, vagy folyékonyan beszélünk egy nyelvet, vagy magasugrásból új világcsúcsot állítunk – minden előzetes kínlódás nélkül. Józanul azonban tudható – tessék! megint egy tudás! –: nincsenek ilyen csodák, és nem is baj, hogy nincsenek. Igazán úgyis azokat a teljesítményeket becsüljük, azoknak örülünk, amelyekért megküzdöttünk. Azokat magunkénak érezzük – joggal. Lehet, hogy a megtanult szövegek is így hozzánk nőnek? Valahogy bennünk vannak, hordozzuk, dédelgetjük őket, vagy segítségükkel ringatózunk.

Jókedved van, és ahogy boldogan mondogatsz egy tréfás, pattogó ritmusú verset, még jobb kedved lesz – és micsoda társak lehetnek a szomorúságban! Vagy ha fél az ember.



Vannak aztán egyszerűbb ismeretek, amik másféleképpen kellenek a tudáshoz. Mondjuk a történelmi évszámok. Képzeld, hogy jártam egyszer, amikor egyetemistákat tanítottam! Éppen a 19. századi irodalomról beszéltem, és arról, milyen óriási hatása volt Napóleon pályájának. Egy korzikai kisnemes fia, mint a népmesék legkisebb szegénylegénye vagy királyfia, konzul, tábornok, aztán császár lesz! Nemcsak franciák, de angol, német, orosz, olasz gondolkodók is lelkesedtek érte – emberségesebb és igazságosabb törvényei nagy reményeket keltettek.

Annál keservesebb volt a csalódás, mikor a forradalom katonája császárrá koronáztatta magát, s ezzel végképp kitetszett, hogy nem világmegváltó, csak az egész világon uralkodni vágyó ember. Már réges-rég nem élt, történetétől mégsem szabadulhatott senki. A szélsőséges lelkesedést és csalódást meg kellett érteni. Beszéltem, beszéltem, de amikor az egyik hallgatóm annyira megdöbbent, hogy szinte önkéntelenül közbeszólt – „hát nem Napóleon bukása után volt a forradalom?!” –, szörnyű gyanúm támadt: talán többen is vannak itt, akik eltévedtek az időben.



Márpedig ha ez bebizonyosodik, mást és máshogyan kell tanítani. Hiszen aki nem tanulta meg, hogy a francia forradalom 1789-ben tört ki, és Napóleon megkoronázása 1804-ben volt, aki nem érzékeli a két évszám közötti sűrű időt, bajosan értheti a 19. századiak érzelmi viharait, amelyekből egyébként mi is jócskán örököltünk. Az adatok jelentős részével tehát együtt kell élnünk. Mert Beethoven (ejtsd bétóven) III. szimfóniáját jó hallgatni, ám még jobb, ha tudjuk, hogy eredetileg Napóleonnak ajánlotta – fülelj csak! hallod a műben a lendületes, diadalmas pályát –, a koronázás hírére azonban elkeseredetten letépte az ajánlást.

De valóban vannak ismeretek – komolykodva tényeknek is emlegetik –, amelyek feleslegesen terhelik az agyat. Ha ilyennel találkozol, bátran kérdezd meg, hogy mit kezdjél vele! Ha engem kérdeznél, rögtön tudnám, hogy te már sok mindent tudsz – mert jól tudsz kérdezni.

Akik lusták gondolkodni, gyakran beérik az üres, összefüggéstelen tények szajkózásával – a magolással és magoltatással például, amiből se tudás, se jó nem lesz. Nekem a tudás öröméhez a legtöbbet jó beszélgetések adtak – legközelebb arról írok, miért jó beszélni.

Levendel Júlia írásai

  SZITAKÖTŐ | 2009-2 | NYÁR   


A bejegyzés trackback címe:

https://szitakoto.blog.hu/api/trackback/id/tr643265143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.