aug 18 2011

Máté Angi - Keresztes Dóra | VOLT EGYSZER EGY DOBOZ



Volt egyszer egy doboz.

Amikor a régek voltak, akkor ez a doboz a teafűé volt, most pedig ez a kattanó tetejű, sok szegeletű pléhládika a gomboké lett. Ahány gomb, annyiféle fejük, fejükön két szemük, négy szemük, egy fülük, se fülük. Aztán, mivel sok gomb volt, hát így a sokféle fej, szem, fül jól kitöltötte a pléhládika szögleteit.

A sokféle gombok közt volt egy sárga is: egyfülű, dudori hasú, dudori hasában a sárga csak úgy dudorgott.

Volt olyan, hogy a világban valaki kiáltott:

– Anyaaa, leszakadt a gombom! Anyaaa, gyereee, segíts, elgurult a gombom!

Olyankor a gombok közül a fülesek nekikezdték úgy görbíteni füleiket, hogy mindent jól halljanak.

A füles gombok közül is leginkább a sárga, dudori hasú tette ezt.

Valahányszor gombok szakadásáról, gombok gurulásáról kiáltott valaki a nagyvilágban, annyiszor adott jelt ez a sárga, dudori hasú, füles, felkattintva a pléhdoboz tetejét, hogy:

– Utánaaaam! Keressük meg! – lódult ki az elveszített gomb keresésére.

A dobozból ilyenkor előpörögtek a kis ingek kislyukú gombjai, klaffogtak – hátukról a hasukra, majd hasukról a hátukra fordulva, így haladva a téli-kabát nagy, fekete gombjai, összeütötték bokáikat a katonasapka kicsi rézgombjai, szalutálva minden harmadik lépés után.

Egy selymes hasú gomb pedig megbújt a doboz sarkában, bedugta a fülét, befogta a szemét, s úgy suttogta-selymegte, hogy: uthánaaaham, kehessük meg. Végü lábujjhegyen ő is kilépdelt a dobozból, keresni indult.



A gombok elözönlötték a világot: legombolták a csillárt, kigombolták a szőnyeg rojtjait, felgombolták a fényt az ablakra, begombolták a kulcslyukat, s a nagy forgolódó keresésükben észre sem vették, hogy az ajtó- és szekrényrésen besurran a szobába a kising, behúzza magát a télikabát, befordul a katonasapka, s legvégül a selyempárna. (A selyempárna egy kicsit késve érkezett, mert beszorult az ajtórésnél.) És még jöttek szvetterek és szoknyák, és mindenféle ruhák sorban.

S ezek a besurranók nem sokat teketóriáztak: rávetették magukat a gombokra – azoknak még félpörre-nésre sem maradt idejük – öltés ide, öltés oda, bog a végére, s máris magukra varrták őket. Magára varrta elveszettnek hitt gombját a kising, a télikabát, a katonasapka, és legvégül a selyempárna. No meg a szvetterek, szoknyák, mindenféle ruhák is így tettek.

(Egy szöszös szvetter épp a sárga, dudori-hasú gombot varrta magára nagy hirtelen.)

Aztán feszítettek, mindannyian, immár gombosan. És akkor kacagás hallatszott.

Kacagott rajtuk az az elgurult, leszakadt gomb, amelyiknek keresésére indultak a szögeletes doboz gombjai nemrég. Az kacagott.

Ült a szoba közepén, és hahotázott, csapkodta a térdét, hogy ha-ha-ha, mert amit látott,
az igen-igen kacagtató volt: a kising gombját a télikabát varrta magára, a téli-
kabát gombját a selyempárna, a selyempárna gombját a katonasapka, a katonasapka
gombját meg a kising varrta magára.

Ki látott ilyet? Télikabát gombot a selyempárnán, nohiszen! Ekkora kavarodást, ekkora furcsákat.

Igen ám, de nem hahotázhatott sokáig az elveszített gomb, mert Anya fülöncsípte, és betette a szögletes dobozba.

Ott aztán kuksolt egymagában, s azt kívánta, bárcsak jönne egy katonasapka vagy egy télikabát, egy kising, netán egy selyempárna, varrná magára, s vinné, ki innen, ki a világba, ahol kiáltani szoktak, gombokról, gurulásokról, szakadásokról.

volt egyszer...

  SZITAKÖTŐ | 2009-2 | NYÁR   


A bejegyzés trackback címe:

https://szitakoto.blog.hu/api/trackback/id/tr673161305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.