aug 15 2011

Szentgyörgyi Zsolt | A LIFT



Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagy király, akinek ráadásul Király volt a vezetékneve, ezért alattvalói általában Király királyként emlegették, hogy megkülönböztessék a többi királytól. Tudni kell ugyanis, hogy akkoriban minden-felé csak úgy hemzsegtek a királyok, és persze mindegyiküknek külön királysága volt, külön királyi palotával, királyi kerttel és királyi alattvalókkal.

Bármerre nézett az ember, mindenfelé királyi paloták álltak, így bármelyik király, ha éppen kedve szottyant, átkiabálhatott a szomszédban lakó királynak. Egyiküknek sem volt valami nagy a birodalma, mégis örültek, hogy királyként élhetnek, és a mi királyunkkal, Király királlyal sem volt ez másképp.

Se jobb, se rosszabb király nem volt a többinél. Gondosan ápolt királyi kertje ugyanolyannak tetszett, akár a többi király kertje, és királyi palotája a megszólalásig hasonlított a többi király palotájához.

Hanem egyszer egy napfényes tavaszi délelőtt, amikor felesége társaságában éppen a palota 225. emeletén lévő királyi tanácsterembe tartott, a 138. és a 139. emelet között váratlanul elromlott a királyi lift.

Hej, megrémült a királynő, egészen belesápadt a nagy ijedtségbe, ám Király király egy pillanatra sem vesztette el hidegvérét, és így vigasztalta:

- Cseppet se búsulj, anyjuk!

Azzal a liftben található segélykérő telefonon nyomban felhívta hűséges udvarmesterét.

- Udvarmester! – mondta –, ezennel tudatom veled, hogy a királynő őfelsége, valamint jómagam, Király király, legnagyobb sajnálatunkra beszorultunk a liftbe, a 138. és 139. emelet között félúton vagyunk. Parancsolom tehát, hogy ország-világ előtt közhírré tétessék: aki kiszabadít szorult helyzetünkből, nem csupán a fele királyságomra számíthat, hanem egy csinos emlékplakettet is kap jutalmul.

Hej, nagy izgalom támadt erre a hírre az egész világon, mert bár köznapi eset, hogy egy király felajánlja meg-mentőjének a fele birodalmát, de hogy ezen felül még valódi emlékplakettel is kecsegtessen, az valóban hallatlan. Ilyesmire még a legöregebbek sem emlékeztek, vagy legalábbis már elfelejtették, hogy emlékeznek.

Persze rögtön nagy csődület támadt a királyi palota kertjében, és még a kíváncsiskodók tömege is csupa királynőből meg királyból állt. Mindnyájan nagyokat sóhajtoztak és a kezüket tördelték uralkodótársuk iránti aggodalmukban. Sorra fel is hívták Király királyt a segélyhívó telefonon, hogy néhány szóval bátorítsák.

Közben telt-múlt az idő. Mindenki egyre türelmetlenebbül várta, hogy feltűnjön végre egy délceg dalia, és megjavítsa az elromlott liftet. Vártak, vártak, és bár addigra már kora délután volt, nem akadt egyetlen vállalkozó sem.

Hanem élt azon a vidéken egy szegény ember, aki ugyan maga is király volt, de csak afféle szegény király.

Volt ennek a szegény királynak három daliás fia. Ügyeskezű, megbízható legények hírében álltak mindhárman, és rövid töprengés után egyszer csak így szólt a legidősebbik:

- Édesapám! Ha addig élek is, elmegyek és megjavítom azt a bizonyos liftet!

Azzal fogta a szerelőtáskáját, amiben a szerszámait tartotta, és nyomban útnak indult a királyi palotába.

Na, ha útnak indult, hamarosan oda is érkezett, ám amikor benyitott a lift gépházába, visszahőkölt a bonyolult szerkezet láttán.

Hej, az egy egészen modern, szokatlan rendszerű lift volt, amelyhez hasonlót addig még nem látott. Csupa fogaskerékből meg ismeretlen rendeltetésű alkatrészből állt a gépezet, így a legidősebb fiú dolgavégezetlenül ment haza. Még csak hozzá sem kezdett a javításhoz.

Akkor aztán így szólt a középső fiú:

- Édesapám! Elmegyek én is, hátha nagyobb szerencsével járok.

Azzal rögtön útra is kelt, ám ő sem tudta megjavítani a liftet, sőt, addig-addig buherált a gépházban, hogy végül a világítás is elromlott. Attól fogva Király király és felesége, a királyné, az orruk hegyéig sem láttak a sötétben, így aztán a középső fiú is üres kézzel tért haza.

Hanem a legkisebbik fiú nem hagyta annyiba a dolgot! Nem olyan fából faragták! Amint a középső testvére hazatért, tüstént így szólt az édesapjához.

- Édesapám! Próbát teszek én is. Hátha sikerül kiszabadítanom a királyt, meg aztán az emlékplakett is jól jönne, a fele királyságról nem is szólva.

- Jól van, fiam – felelt az öreg. – De aztán vacsorára itthon légy!

Ment, ment a legkisebb fiú, vitte a szerelőtáskáját, és amikor odaért a palotához, a kíváncsiskodók tisztelet-teljesen utat nyitottak előtte. Ő pedig szakértő szemmel felmérte a helyzetet, és tétovázás nélkül munkához látott.

Hosszú órákig kitartóan dolgozott, végül sikerült is megjavítania a liftet, de lássatok csodát: hiába volt immár jó a lift, továbbra sem működött. Mozdulatlanul állt a 138. és 139. emelet között. Ráadásul időközben a segélykérő telefon is elromlott, és ezzel végképp megszűnt minden kapcsolat a királyi pár és a külvilág között.

Király király és a királyné ott álltak némán a sötétben, és legfeljebb azzal vigasztalódhattak, hogy amúgy sem volt kedvük beszélgetni. Na meg azzal, hogy közben már amúgy is bealkonyodott.

Nemcsak bealkonyodott, de egészen sötét lett, és a legkisebb fiú, mint aki jól végezte dolgát, gyorsan hazasietett vacsorázni. A kíváncsiskodó királyok és királynék szintén hazafelé indultak, mivel addigra ők is rettentően megéheztek.



Na, ha hazafelé indultak, hamarosan haza is értek, és mindegyikük gondosan bezárkózott a maga palotájába. Jól megvacsoráztak, talán még egy kupa bort is ittak, és hamarosan el is feledkeztek a liftbe szorult királyi párról. Sőt, nemcsak elfeledkeztek róluk, de még azóta sem jutottak az eszébe senkinek. Még az alattvalóik is szétszéledtek a világban.

Pedig Király király meg a királyné őfensége is igen megéhezett. Sem egy falat ételük, sem egy korty italuk nem akadt. Bizony, összébb kellett húzniuk a nadrágszíjat, de legalább fedél volt a fejük fölött.

Még ma is ott élnek, ha meg nem haltak.

  SZITAKÖTŐ | 2009-2 | NYÁR   


A bejegyzés trackback címe:

https://szitakoto.blog.hu/api/trackback/id/tr743153923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

világítótorony 2011.08.25. 13:30:08

Szívből gratulálok a meseírónak! Végig lekötött és igen jólesett az is, hogy - a szokványos mesékkel ellentétben - nem happyenddel végződött a történet.