júl 02 2011

nézzük együtt ... MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ KÉPEIT!


Csontváry Kosztka Tivadar, Nagy István és Rippl-Rónai József képei után most a hozzájuk hasonlóan nagy festőművész, Mednyánszky László képeiben gyönyörködjünk, és próbáljuk világának néhány összetevőjét is megnevezni – megérteni!




1852-ben született Beckón, nemesi családban (báró volt), apja és két nagybátyja részt vett a szabadságharcban, az idősebbet a bukás után kivégezték, a fiatalabb halálra ítélten külföldön bujdosott, apja otthon rejtőzött. A kisfiú a birtokon nőtt fel és a híres beckói várban, melyet a legenda szerint a család őse, Stibor vajda építtetett bolondja számára. A gyereket mérnöknek szánták szülei, de hamar megmutatkozott festői tehetsége; Münchenben, majd Párizsban tanult, itt volt első és egyetlen kiállítása, 1897-ben.

Sokat vándorolt, utazott, bejárta Franciaországot, Olaszországot, Dalmáciát, s ha tehette, gyalog. Kalandos életet élt, Párizsban rongyszedőként, Marseille-ben (márszej) kikötői munkásként figyelte a köznapi történéseket, vonzódott a szegények, kiszolgáltatottak világához, akárhol is járt, pénzzel is segített (amivel sokan visszaéltek). Hatvankét évesen tudósítóként ott volt az első világháborúban – műveinek jelentős csoportja (a tájakat és szenvedő férfiakat bemutatók mellett) a katonaképek. Elszegényedve, nyomorúságos körülmények közt halt meg Bécsben, 1919-ben.



Nézzük a Zuzmarás erdőt a festő rendszeresen vezetett naplóinak egyik bejegyzését meggondolva: Hidat kell építeni a véges és a végtelen között… – írta.– Minden az enyém, amit élénken el tudok képzelni, a tényleges birtokbavétel fölösleges. A képzelet természetesen minden festőnél kulcsszó, de másként. Mednyánszkyt az élet, a világ egészének működése, az ember és a természet egysége, és ezen belül az ellentétek feszülése izgatta. A Zuzmarás erdőben is ezt csodáljuk: az egyszerre káprázatos, finom rajzolatú, tükröződő táj titokzatos szépségét, ami már-már félelmetes is, hiszen a végtelen erdő, víz, fény megjelenése egyszerre vonzó és borzongató. Hasonlóan egy jégvirág szépségéhez. A táj nála mindig önarckép. Hangulatkép. Az Aranyló fények a téli erdőben egyetlen ragyogás, tűz és jég. Színei szerint is álomszerű, mesés. Fény és homály együtt.
Te mit mondanál rá?



A Verekedés után a legerősebb, drámai hatású műveinek egyike. Sajnáljuk a fájó könyökét szorító, dacosan megfeszülő fiút, szenvedőnek, de félelmesnek is látjuk, vadnak, aki alig tud uralkodni indulatain. A tartása, arckifejezése, és a kép színei hatnak ránk. Mednyánszky szerint: Van egy rozsdavörös, barnás piszkosvörös, amely a legnagyobb mértékben izgatja az idegeket. Van ebben a színben valami fenyegető, kivált ha más piszkosszürke és meleg színek veszik körül. Igazat adhatunk a festőnek?



nézzük együtt

  SZITAKÖTŐ | 2008-4 | TÉL  


A bejegyzés trackback címe:

https://szitakoto.blog.hu/api/trackback/id/tr783031081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.