ápr 02 2013

SZITAKÖTŐ Vers- és Meseíró Tábor [2013]


2013-tabor-logo-500.png

A Szitakötő folyóirat és a Nyitott Kör Egyesület irodalmi tábora

Időpont | 2013. július 8 – 12.

A tábor helyszíne | Gödi Alkotóház

Életkor | 10 – 16 év között

Táborvezetők:
Horgas Judit | szerkesztő, tanár (A Szitakötő folyóirat felelős szerkesztője)
Szabó Attila | író, dramaturg, drámatanár

Táborunkat irodalomkedvelő fiatalok számára hirdetjük. Azoknak, akik nem csak olvasni szeretnek, de maguk is próbálgatják az írás mesterségét. Akiknek fontos, hogy írásaikat megosszák másokkal, beszélgessenek róluk; játékos formában próbálkozzanak különféle írástechnikákkal.

Farigcsálunk, szerkesztünk, beszélgetünk, vitatkozunk, hagyjuk hatni magunkra – magunkat.

PROGRAMOK

Kreatív írás  |  Hozzuk ki magunkból a bennünk lévőt! Ismerjük meg a szabályokat, hogy aztán jól áthághassuk őket! A művészeti írást fejlesztő technika a saját véleményre, a nyelvi-stilisztikai választékosságra, a spontaneitás erősítésére helyezi a hangsúlyt. A világ szavakból áll – s nekünk nincs más dolgunk, mint a szavakat egymás után rakni, és írni egy mindig új világot.

Játékok  |  Hogy ne csak az agyunkat és a szánkat mozgassuk, hogy megismerkedjünk egymással: minden napra tervezünk közös játékokat. Egy kis színház, egy kis ügyesség és sok-sok móka.

Tábori folyóirat szerkesztése  |  Megismerkedünk az újságkészítés technikáival, és a saját szövegeinkből a tábor végére folyóiratot készítünk.

Verselemzés, meseelemzés  |  Írástechnikai-, módszertani elemzésekkel, stílusok, műfajok bemutatásával dolgozunk, általában egy konkrét szövegen keresztül. Előtérben a kortárs irodalom! A Szitakötő folyóiratban megjelent versek, mesék elemzése kapcsán a táborlakók számtalan szakmai fogást leshetnek el. A folyóirat irodalmi, nyelvi játékainak felhasználásával tartott foglalkozásokon a véleményformálás mellett a dramaturgiai szerkezetek felismerése, a szókincsbővítés és a stílusgyakorlat a legfontosabb.

Láss, ne csak nézz!  |  Azaz miről ír a költő, író? Hogyan választ témát? Hogyan választja a téma őt? Beszélgetés a földön heverő témákról, a minket érdeklő témákról, a verssé, novellává, mesévé váló témákról. S ha már itt vagyunk, a természet szúnyogos, de lágy ölén, akkor nézzünk is körül! Ki mire kíváncsi a környezetéből? Mit tud művé formálni?

A tábor költsége | 24 000 Ft / fő
A tábor ára két részletben fizetendő, az első részlet jelentkezéskor (14 000 Ft), a második részlet a tábor megkezdésekor.

Maximum létszám | 18 fő

SZABÓ ATTILA | szabo.ati[kukac]indamail.hu | +36.20.57.37.287
HORGAS JUDIT | info[kukac]szitakoto.com | +36.20.322.68.69

A táborral kapcsolatos információk letöltése pdf dokumentunként.

SZITAKÖTŐ Meseíró pályázat [2013]


A bejegyzés trackback címe:

https://szitakoto.blog.hu/api/trackback/id/tr725189013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása